Testet öltött lélek

Testet öltött lélek

"Mély barázdákat szántott az idő arcomon,
hajam hófehér lett,
kezem reszkető,
sűrű ráncokkal szelt.
Megfáradt szó pihen halkan ajkamon,
nincs már értelme kiáltani,
időm letelt.
Hol van már a remény,
a lehetőség a szépre, jóra?
Elment, szinte futva menekült.
Hiába vártam a bűvös szóra,
maradt a csend és én, egyedül.
Lábaim bottal járnak,
ritkán kelnek útra,
kedvenc helyük a régi hintaszék,
szemeim már csak segítséggel látnak,
eljárt az idő felettük már rég.
Olyan, mintha tegnap lett volna...
a küszködés, kín, szenvedés,
mintha az élet szándékosan tolna,
taszítana engem a halál felé.
Ez lett a sorsom,
el kell fogadni.
Nincs értelme küzdeni folyton,
bele kell nyugodni.
Az élet már csak ilyen,
valakinek több jut,
míg másnak kevesebb."
- így szólt a lélek,
majd az irányítást átvette a test.
Felállt, rendbe szedte magát,
s reggel lévén munkába ment.

(Budapest, 2007. szeptember)