Rettegés

Sötét fellegek
szelik át az eget.
Fúj a szél, arcodba süvít.
Fázol, reszketsz,
a félelemtől szinte mozdulatlanná dermedsz,
nem tudod mi vár még rád
a mai éjszakán.
Behúzott vállakkal, kissé görnyedve lépkedsz,
lábaid maguktól lépnek előre,
egymás után.
Kabátod gallérját felhajtod,
lilára fagyott ujjaiddal szorítod.
Az út másik oldaláról egy macska bámul rád.
Nem nézel oda. Nem is kell. Minek?
Így is látod magad előtt a két félelmetes,
sárgán izzó macskaszemet.
Gyorsítod lépteid, már szinte futsz,
mégsem jutsz
előbbre, mintha egyhelyben járnál.
Nehezen lélegzel... lehet, hogy már nem is?
A félelem belülről szinte széjjelfeszít.
Nem vagy ura testednek,
elvesztetted a csatát, tudod.
Szemed becsukod.
Feladod.
Még egy utolsó sóhaj...
ennyi jár neked,
mielőtt kinyitod a szemed.

(Budapest, 2007. szeptember)